Szolgáltatások

Foglalkozás-egészségügyi vizsgálat

Magyarországon a hatályos törvények szerint minden munkaadónak biztosítani kell munkavállalói számára foglalkozás-egészségügyi (üzemorvosi) vizsgálatot évente egy alkalommal.

A munkaadók sokszor elfelejtik, hogy ezzel a vizsgálattal rengeteg betegséget még korai időszakában ki lehet szűrni. Az üzemorvosi vizsgálat munkaadóknak kötelező, a munkavállalóknak teljesen ingyenes.

Minden munkavállaló számára a megfelelő vizsgálatot végezzük el pontos kategória-meghatározással. Évente emlékeztetjük partnereinket, amikor a vizsgálat egy éves időtartama lejár, hogy a vizsgálatot ismét el kell végezni.

Fontos, hogy partnereinknek időt takarítsunk meg, ezért gyakran (amennyiben a körülmények alkalmasak) megrendelőinknél helyszíni kiszállással végezzük el a vizsgálatokat.

Sok a több telephellyel rendelkező cég az országban, ezért fontosnak éreztük, hogy az ország minden területén elérhetőek legyünk, így a legnagyobb vállalatok igényeit is ki tudjuk szolgálni.

Az árérzékeny kis cégek a versenyhelyzetben minél kevesebbet kívánnak költeni minden szolgáltatásra, így a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokra fordított költségeket és a munkából kimaradt időt is minimalizálják. Ezért nekik azt javasoljuk, hogy a vizsgálatot telephelyre kiszállással rendeljék meg, ezzel is időt takarítanak meg.
A nagyobb cégek igényei mások, az egészségügyi ráfordításaik magasabbak. Gyakran plussz juttatásként adják a vizsgálatokat a munkavállalóknak, ezért igénylik, hogy a vizsgálatok elegáns rendelőben végezzük, és menedzserszűrésekkel bővítik az egészségügyi vizsgálatokat. Természetesen ebben is partnerek vagyunk.

Manager szűrés

A munkavállalókat érő stressz és mozgásszegény életmód sok egészségügyi kockázatot rejt magában. A menedzserszűréssel meg lehet előzni, vagy idejében fel lehet fedezni a komolyabb betegségeket is.

A menedzserszűrésen résztvevő pácienseink részére a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot díjmentesen végezzük el.
Az általános menedzserszűrést az igényekre szabott vizsgálatokkal egészítjük ki. A velünk szerződött munkaadók alkalmazottainak nem kell várakozniuk a vizsgálatra, az előre egyeztetett időpontban fogadni tudjuk őket. A vizsgálatokat lehetőségeinkhez mérten a lehető leggyorsabban végezzük el, ezzel időt megtakarítva a pácienseknek és gördülékennyé téve a menedzserszűrést.

Szakorvosi vizsgálatok

 A foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok egy részénél a szűrés eredményeként további vizsgálatokra van szükség. Ezekre biztosítunk lehetőséget a szakorvosi vizsgálatokon.

A foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokon előforduló rendellenességek kivizsgálására is lehetőséget nyújtunk partnereinknek jelentős kedvezményekkel. Ezen szakorvosi vizsgálatokat és szűrőcsomagokat magas színvonalú rendelőinkben szakorvosokkal végezzük el.

A foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokon előforduló rendellenességek kivizsgálására is lehetőséget nyújtunk partnereinknek jelentős kedvezményekkel. Ezen szakorvosi vizsgálatokat és szűrőcsomagokat magas színvonalú rendelőinkben szakorvosokkal végezzük el. Rendelőinkben a további vizsgálatokra van lehetőség:

  • Közúti gépjármű-vezetők I. és II. csoportú alkalmassági vizsgálat
  • Belvízi kedvtelési célú vízijármű-vezetők alkalmassági vizsgálat
  • Tengeri kedvtelési célú kishajó (III-IV. osztályú) vezetők időszakos alkalmassági vizsgálat
  • Búvárorvosi vizsgálat
  • Lőfegyver-tartási engedélyhez egészségügyi alkalmassági vizsgálat (I. és II. csoport)
  • Személyi higiénés alkalmassági vizsgálat járványügyi szempontból kiemelt munkakörben történő munkavállaláshoz
  • Könnyű-, és nehézgépkezelői alkalmassági vizsgálat
  • Elsősegélynyújtó tanfolyamok
  • Audiológiai vizsgálatok
  • Belgyógyászat
  • Fül-orr-gégészet
  • Szemészet
  • Gyermek szakrendelések
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat
  • Pszichológia
  • Szülészet-terhesgondozás
  • Ultrahang diagnosztika
  • Urológia